Egy hétre ismét benépesültek a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont laboratóriumai: július elején elindult az AKI Kíváncsi Kutató Tábor 2026, ahol középiskolás diákok nemcsak betekintést nyerhettek a kutatók mindennapjaiba, hanem maguk is aktív résztvevőivé váltak a tudományos munkának. A diákok saját kísérleteket végeztek, modern műszerekkel dolgoztak, új anyagokat állítottak elő, miközben megtapasztalták, hogy a kutatásban a kíváncsiság mellett a kitartás, a kreativitás és a csapatmunka is legalább olyan fontos. A laboratóriumokból kilépve sem állt meg az élményszerzés. A hét során csapatépítő programok, improvizációs tréning, sport, piknik, kutatókkal és egyetemistákkal folytatott kötetlen beszélgetések, valamint kvízest is színesítették a tábort. A hét végére pedig minden csapat elkészítette saját tudományos előadását, amelyet a miniszimpóziumon mutattak be, igazi konferenciahangulatot teremtve. Az AKI Kíváncsi Kutató Tábor évről évre azt bizonyítja, hogy a tudomány iránti kíváncsiságból könnyen születhet hivatás!