Átadták a Schay- és Friedrich-díjakat

A HUN-REN TTK 2015-től minden évben díjazza a hazai és nemzetközi szinten is jelentős, kimagasló tudományos teljesítményt mutató kutatókat.

A Friedrich Péter-díjat a biológiai, míg a Schay Géza-díjat a kémiai tudományok területén az arra érdemes TTK-s kutatóknak ítélik oda minden évben. A díj odaítéléséről a HUN-REN TTK akadémikusai tesznek javaslatot a mindenkori főigazgató felé.

A kémia területén a díjat Schay Gézáról, a Központi Kémiai Kutatóintézet alapító igazgatójáról nevezték el. Az élettudományok területén kiosztott Friedrich Péter-díj névadója az MTA Enzimológiai Intézet egykori igazgatója.

2023-ban a Schay Géza-díjat Varga Zoltán, a HUN-REN TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézet kutatócsoport-vezetője, míg a Friedrich Péter-díjat Monostory Katalin, a HUN-REN TTK Enzimológiai Intézet tudományos tanácsadója vehette át.

A december 11-én tartott ünnepélyes díjátadó színvonalát emelte, hogy azon megjelentek a névadók rokonai is, akiket Buday László főigazgató külön köszöntött.

Az ünnepélyes díjátadón a névadók és díjazottak életművének méltatását követően Varga Zoltán és Monostory Katalin előadást tartottak, amelyen bemutatták jelenlegi kutatásaikat, illetve az azokhoz vezető előzményeket.

Schay Géza-díj Friedrich Péter-díj
2015 Pápai Imre Winkler István
2016 Lendvay György Tompa Péter
2017 Kele Péter Váradi András
2018 Pekkerné Jakab Emma Ulbert István
2019 Stirling András Gál Péter
2020 – –
2021 – –
2022 – –
2023 Varga Zoltán Monostory Katalin
A Schay- és Friedrich-díjak díjazottjai kronológiai sorrendben. A járványhelyzetre tekintettel az elmúlt három évben nem került sor díjátadó ünnepségre.
2024-01-11T14:27:06+02:002024. január 11.|Aktuális hírek|
Go to Top