A 90-es években létrehozott Bolyai-ösztöndíj célja a fiatal és tehetséges kutatók támogatása, valamint az MTA doktora cím elnyerésére való felkészülés elősegítése. Az ösztöndíjat nyilvános pályázati rendszerben az MTA köztestületi keretei között létrehozott Bolyai Kuratórium ítéli oda minden évben.

2025-ben 155 fiatal kutató kapott támogatást.

Bemutatjuk a HUN-REN TTK új Bolyai-ösztöndíjasait…

Ábrányi-Balogh Péter a Szerves Kémiai Intézet Gyógyszerkémiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa és a BME VBK címzetes egyetemi docense, a Bolyai-ösztöndíjat “Kémiai Tudományok” tudományterületen nyerte el. Kutatómunkája középpontjában fehérjék kovalens jelölése és az ezáltal elérhető biológiai hatás kiváltása áll, amely lehet terápiás, illetve diagnosztikai célú. A kovalens fehérjejelölésre új vegyületeket és módszereket fejleszt. Vizsgálja többek között, hogy hagyományos szerves kémiai reakciók vizes közegben újraértelmezve fehérjecélpontok módosítására alkalmazhatóak-e. Fehérjék jelenlétében multikomponensű reakciókat valósít meg, amelyek során a fehérjék is aktívan részt vesznek a reakcióban akár biokatalizátorként, akár a reakciók egyik komponenseként.

Szabó Ákos az Anyag- és Környezetkémiai Intézet tudományos munkatársaként az ösztöndíjat „Anyagtudomány és műszaki kémia” tudományágban nyerte el. Kutatómunkája során polimerizációs reakciók szimulációjával vizsgálja, hogy a szintézis lebonyolításának gondos megtervezésével milyen új lehetőségek nyílnak jól szabályozott összetételű, szerkezetű és tulajdonságú makromolekulák előállítására.

Szebényi Kornélia a Molekuláris Élettudományi Intézet tudományos munkatársaként a Bolyai-ösztöndíjat a „Biológia Tudományok” tudományterületen nyerte el. Az ösztöndíj Kornélia kutatási és témavezetői tevékenységét három éven keresztül fogja támogatni, amelynek során Tusnády Simon MD-PhD hallgatóval közösen a magas kockázatú neuroblasztóma humán indukált pluripotens őssejt alapú organoid modelljét használják a terápiarezisztencia kialakulásának vizsgálatára.

Tóth-Fáber Eszter a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos munkatársaként a készségtanulást vizsgálja neurotipikus felnőtt, illetve tipikusan és atipikusan fejlődő gyermek és serdülő populáción. A három éves Bolyai-ösztöndíj keretében a készségtanulás és a célvezérelt viselkedések együttműködését fogja vizsgálni neurotipikus felnőtt és Tourette zavarral élő populáción. A projekt eredményei hozzájárulhatnak annak megértéséhez, hogyan tudunk nemkívánatos rutinokat felülírni.

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Pályázat 2025. évi nyerteseinek listája megtalálható az MTA weboldalán.


Illusztráció: asyrof, Unsplash