A PloS Biology-ban megjelent tanulmányban elérhetővé vált annak a 100 ezer kutatónak a listája, akik tudományos láthatóságuk alapján a világ élmezőnyébe tartoznak.
A kutatókat 22 tudományterülethez és további 174 tématerülethez sorolták és különböző mérőszámok alapján osztályozták az idézettség alapján mért teljesítményüket, vagyis tudományos láthatóságukat egy összetett mutató alapján.
Az adatbázis legutóbbi frissítése 2025 augusztusában történt meg. Ebben a top 100 ezer kutató mellett azok is helyet kaptak, akik saját tudományterületük legkiválóbb 2 százalékához tartoznak és legalább 5 cikkük jelent meg a Scopus adatbázisban. Elérhetővé vált az adott tudományterületen rangsorolt kutatók száma és az egyes kutatók ebbéli helyezése is.
A 2024-as naptári év hivatkozásai alapján összeállított elit listán mintegy 345 magyar kutató kapott helyet, akik közül 21 (6%) a HUN-REN TTK-hoz kötődik.
(A korábbi évek rangsorai: 2021, 2023, 2024.)
A HUN-REN TTK-hoz köthető kutatók tudományterületi besorolása és helyezése (”single recent year impact”)
| Szerző | Helyezés a világrangsorban (kompozit indikátor alapján; önidézet nélkül) | Szűkebb tudományterület |
|---|---|---|
| Győrffy, Balázs | 1 176 | Oncology & Carcinogenesis |
| Mayer, István | 26 960 | Chemical Physics |
| Héberger, Károly | 31 254 | Analytical Chemistry |
| Pukánszky, Béla A. | 32 889 | Polymers |
| Winkler, István | 59 872 | Experimental Psychology |
| Keserű, György Miklós | 87 620 | Medicinal & Biomolecular Chemistry |
| Zsila, Ferenc | 102 075 | Organic Chemistry |
| Pajkossy, Tamás | 112 976 | Energy |
| Várhegyi, Gábor | 154 882 | Energy |
| Szakács, Gergely | 180 721 | Biochemistry & Molecular Biology |
| Bajusz, Dávid | 192 008 | Medicinal & Biomolecular Chemistry |
| Jakab, Emma | 192 255 | Energy |
| Bertóti, Imre | 204 595 | Applied Physics |
| Lukovits, István | 206 389 | Medicinal & Biomolecular Chemistry |
| Sarkadi, Balázs | 216 942 | Biochemistry & Molecular Biology |
| Rácz, Anita | 244 894 | Medicinal & Biomolecular Chemistry |
| Patthy, László | 245 926 | Biochemistry & Molecular Biology |
| Telegdi, Judit | 254 365 | Materials |
| Vékey, Károly | 267 085 | Analytical Chemistry |
| Than, Nándor Gábor | 334 524 | Obstetrics & Reproductive Medicine |
| Feczkó, Tivadar | 362 136 | Pharmacology & Pharmacy |
| (Karikò, Katalin) | (7 493) | (Immunology) |
| (Krausz, Ferenc) | (10 560) | (Optics) |