Winkler István, a HUN-REN TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet és Susan L. Denham a Bournemouth-i Egyetem kutatója keretelméletet alkottak, mely összeköti a hangforrások szétválasztásának mechanizmusait azokkal a folyamatokkal, amelyeken keresztül a mindennapi élet történéseit feldolgozzuk, emlékeinket létrehozzuk és előhívjuk. Az új elmélet utat nyit a hallási észlelés és az epizodikus emlékezet minőségileg új számítógépes modellezése felé. Az erről szóló közlemény a tekintélyes Nature Reviews Psychology folyóiratban jelent meg.
Ki ne beszélgetett volna már valakivel az utcán (lásd illusztráció), miközben autók, más beszélgetők stb. haladtak el mellette, a háttérben pedig esetleg egy utcai zenész muzsikált. A hangok a valóságban „ömlesztve” jutnak a fülbe, és a párhuzamosan működő hangforrások szétválasztása, például beszélgetőtársunk hangjának kiválasztása és követése, a hallórendszer egyik legfontosabb, és egyben legnehezebb feladata. A hallási észleléssel foglalkozó kutatók között a mai napig nincs teljes egyetértés, hogy ezeket a célokat agyunk milyen feldolgozási lépések segítségével éri el.
Az elmélet ennek a problémának a megoldását segíti. Leírja, hogy melyek azok a hangokban lévő információk, amelyek alapján az agy képes elkülöníteni – és ha lehetséges azonosítani – az egyes hangforrásokat, illetve a hangokat előidéző tevékenységeket. (Az ábrán: beszéd, autók, zene; az ismerős beszél, az autó fékez, a boltból zene szűrődik ki.) Az cikk azokat a műveleteket és számítási eljárásokat is tárgyalja, amelyek elvezethetnek ezekhez a rendkívül bonyolult – bár számunkra magától értetődő – elkülönítésekhez és azonosításokhoz.
Az elmélet egyik nagy előnye, hogy segítségével a hallási információfeldolgozás jól illeszthetővé válik a mindennapi tapasztalások feldolgozását leíró ún. Esemény Szegmentációs Elmélethez, és ezzel az észlelés/gondolkodás pszichológiájának egy régi adósságát törleszti. A két elmélet összekapcsolásával ugyanis leírhatóvá válik, hogy a hallási észlelés hogyan kapcsolódik be az átélt helyzetek és események feldolgozásába, illetve az azokról szóló emlékek elkészítésébe, valamint érthetőbbé válik az is, hogy a hallási észlelésre milyen hatással vannak a más modalitásokból (pl. látásból, tapintásból), illetve a korábbi tapasztalatokból származó információk.
A két terület összekapcsolása lehetővé teszi a korábban külön-külön létrehozott számítógépes modellek szintézisét is. A modellek ezen új generációja a hangok feldolgozását úgy csatolhatja az általános kognitív folyamatokhoz, hogy a többnyire szimbolikus bemeneti adatokra kidolgozott kognitív modelleket hallási szenzoros információkkal is ellátja. Ilyen számítógépes modellek alkalmazásával sokat lehetne segíteni a hallási problémákkal küszködőknek (például, az idős emberek jelentős részének), a modellek hasznosak lennének a telekommunikációban (például, amikor számítógépen keresztül szeretnénk bekapcsolódni valós térben folyó megbeszélésekbe) és használatuk javíthatná a zajos helyeken történő ember-gép kommunikációt.
Illusztráció: Egy forgalmas utcán közlekedő, beszélgető emberek