Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya minden hónapban közzéteszi a szakterületén publikált kiemelkedő jelentőségű közleményeket. Januárban a polimer alapú gyógyszerhordozó rendszerek kutatásához kapcsolódó TTK-s közleményt emelt ki az MTA.

A HUN-REN TTK Polimer Kémiai és Fizikai Kutatócsoportban Iván Béla professzor irányításával Fecske Dóra és Kasza György alapkutatási eredményei alapján testbarát, azaz biokompatibilis polimer szegmensekből álló olyan új amfifil kopolimereket állítottak elő, amivel vízben nem, vagy csak elenyésző mértékben oldódó hatóanyagok, mint például a rákellenes hatásáról ismert kurkumin, oldhatóságát akár 1500-szorosára tudják növelni.

Ennek rákellenes hatását, együttműködésben egyetemi kollégákkal, igazolták is rákos sejtekkel történt vizsgálatokkal. Ez a felfedezésük és az ennek során kidolgozott nanomicelláris szerkezettel rendelkező kopolimerek számos egyéb, gyógyászati aktivitással rendelkező, de nem kellően oldódó hatóanyagok oldhatóságának, azaz kapszulázásának és gyógyászati aktivitásuk növelésének képezheti az alapját. Ezt más hatóanyagokkal jelenleg folyó eddigi eredményeik is igazolni látszanak.

A hónap publikációja:

Fecske, D.; Kasza, G.; Gyulai, G.; Horváti, K.; Szabó, M.; Wacha, A.; Varga, Z.; Szarka, G.; Thomann, Y.; Thomann, R.; Mülhaupt, R.; Kiss, É.; Domján, A.; Bősze, Sz.; Bereczki, L.; Iván, B.

Self-Assembling Amphiphilic ABA Triblock Copolymers of Hyperbranched Polyglycerol with Poly(tetrahydrofuran) and Their Nanomicelles as Highly Efficient Solubilization and Delivery Systems of Curcumin.

Int. J. Mol. Sci. 2025, 26, 5866.

https://doi.org/10.3390/ijms26125866