Arany-, ezüst- és két bronzéremmel tértek haza a magyar versenyzők az üzbegisztáni Taskentben megrendezett 58. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiáról (IChO). A 2026. július 10. és 19. között zajló világversenyen a magyar delegáció sikeréhez a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) munkatársai is aktívan hozzájárultak.

A Nemzetközi Kémiai Diákolimpia a világ egyik legrangosabb középiskolai természettudományos versenye, valamint a Nemzetközi Természettudományos Olimpiák egyik legjelentősebb eseménye. Magyarország alapító tagként az első, 1968-as olimpia óta megszakítás nélkül részt vesz a megmérettetésen, amely mára a kémia egyik legtöbb országot megmozgató nemzetközi diákrendezvényévé vált. Az idei versenyen 92 ország 364 középiskolása mérte össze tudását egy ötórás laboratóriumi és egy ötórás elméleti vizsgán.

A magyar csapat idén is kiválóan szerepelt:

  • Aranyérmet nyert Elek János, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója (felkészítő tanára: Csúri Péter).
  • Ezüstérmet szerzett Biró Artúr, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákja (felkészítő tanárai: Varga Bence és Villányi Attila).
  • Bronzéremmel térhetett haza Simon János Dániel, szintén az ELTE Apáczai Gimnázium tanulója (felkészítői: Varga Bence és Villányi Attila), valamint Muraközi Péter, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium diákja (felkészítő tanára: Molnár Zsolt János).
A fotón (balról haladva): Hamidabonu Sulaymonova (a csapat helyi kísérője), Dudás Ádám, Elek János, Varga Szilárd, Simon János Dániel, Magyarfalvi Gábor, Biró Artúr, Villányi Attila, Muraközi Péter

Szigorú felkészülés hazai kutatói támogatással

A magyar csapat kiválasztását és felkészítését az ELTE Természettudományi Kar Kémiai Intézete szervezte az ország legjobb kémiaversenyzői közül, az oktatásért felelős minisztérium támogatásával. A felkészítő program során a meghívott diákok Magyarfalvi Gábor, az ELTE Kémiai Intézetének oktatója vezetésével két intenzív képzési héten vettek részt. A diákokra elméleti és laboratóriumi feladatok, valamint összesen hat, egyenként ötórás vizsga várt (a laboratóriumi felkészülésnek az ELTE TTK SuperSmartLab adott otthont).

A tehetséggondozásból és a szakmai munkából a HUN-REN TTK is kivette a részét: a felkészítésben az Organokatalízis Kutatócsoport két munkatársa, Dudás Ádám és Varga Szilárd is kiemelkedő szerepet vállalt. A szakemberek munkája nemcsak az itthoni képzésre terjedt ki: a taskenti megmérettetésen ők ketten alkották a magyar csapat hivatalos kísérői delegációját Magyarfalvi Gábor és Villányi Attila mellett. A kísérők kiemelt feladata volt a verseny alatt a komplex feladatsorok részletes szakmai vitája, pontos fordítása, valamint a diákok dolgozatainak javítása és értékelése is.


Borítókép: A fotón (balról haladva) Biró Artúr, Magyarfalvi Gábor, Simon János Dániel, Dudás Ádám, Hamidabonu Sulaymonova (a csapat helyi kísérője), Villányi Attila, Muraközi Péter, Varga Szilárd, Elek János