Európai fehérjetudományi konferencia az MTA Természettudományi Kutatóközpontban
2014. október 2. és 4. között a Kutatóközpont rendezi a European Science Foundation által támogatott GLISTEN Budapest 2014 konferenciát. A 25 országból érkező több mint 100 résztvevő a 2013. évi kémiai Nobel díj tématerületeként és gyógyszercélpontként is jelentős G-fehérjékhez kapcsolt receptorok működéséről és kémiai befolyásolásának lehetőségeiről tanácskozik. Az esemény része [...]
A Kossuth Rádió Gondolat-jel műsorának vendége az MTA TTK főigazgatója
Agyelszívás után is marad valami a fejekben. A Magyar Rádió Kulturális hetilapja a pénz, paripa és fegyver vonzerejéről, valamint a hazahozott tapasztalatokról töprengene. A határtalan lehetőségek határa a tehetségek népvándorlása a megélhetés. Edison még a szuterénben robbantott, mégsem rendelhetünk minden lángelméhez egy tűzoltó autót. A csapatmunka, az intézményi háttér, a [...]
Megkezdte munkáját az MTA újjáalakult Közoktatási Elnöki Bizottsága
Lovász László köszöntőjével vette kezdetét a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának az MTA májusi tisztújítását követő első tanácskozása. A megújult összetételű testület megkezdte az oktatási és módszertani kutatási program kidolgozását célzó műhelymunkáját. Csépe Valéria akadémikus (MTA TTK Agyi Képalkotó Központ), aki Lovász László kérésére folytatja a Közoktatási Elnöki Bizottság [...]
Autoimmun betegség-e a narkolepszia?
Magyar részről a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének, az MTA-SE Neuropszichofarmakológiai és Neurokémiai Kutatócsoportjának és az MTA TTK Enzimológiai Intézetének munkatársai vettek részt a közös munkában. A 2009-es influenza-pandémia során alkalmazott egyik oltás szövődményeképp az észak-európai országokban megnövekedett a narkolepszia előfordulása, aminek hátterét azóta is több kutatócsoport igyekszik feltárni. Korábban hírt [...]
Matematikai pontossággal látnak a lepkék
A síkképernyőktől a bioszenzorokig számos felhasználási lehetőséget ígér az a felfedezés, amelyről az MTA Természettudományi Kutatóközpont munkatársai számoltak be a rangos Optics Express folyóiratban megjelent tanulmányukban. Az MTA TTK MFA Nanoszerkezetek Kutatócsoport szakembereinek publikációja újabb mérföldkő a boglárkalepkék kék színét adó nanoszerkezetek vizsgálatában. A teljes cikk itt olvasható: http://mta.hu/mta_hirei/matematikai-pontossaggal-latnak-a-lepkek-135052/ Megjelent: [...]