Egy vírusfehérje mutatta az utat a sejtes jelátviteli folyamatok gyenge pontjaihoz
A Természettudományi Kutatóközpont Biomolekuláris Kölcsönhatások Kutatócsoport munkatársai a Nature Communications-ben megjelent legújabb tanulmányukban arra voltak kíváncsiak, hogy egy herpeszvírus fehérje hogyan változtatja meg a gazdasejt osztódását szabályzó enzimek működését. A Kaposi Mór által 1872-ben először leírt és róla elnevezett szarkóma betegségről a múlt század végére sikerült kideríteni, hogy kialakulása herpeszvírus [...]
Új Polányi Mihály-díjasok a TTK-ban
A TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézet két tudományos tanácsadója, Biczók László és Pajkossy Tamás Polányi Mihály Díjban részesült. A 2017-2020. évi díjakat az MTA Kémiai Tudományok Osztálya és a Fizikai-kémiai Tudományos Bizottság ülésén, december 9-10-én adták át ünnepélyes keretek között. A Polányi Mihály fiziko-kémikusról elnevezett díjat a MTA Kémiai Tudományok [...]
A TTK Biomarker Kutató Laboratóriuma a top kutatási infrastruktúrák között
A Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézete által létrehozott Biomarker Kutató Laboratórium megkapta az NKFIH Kiváló Kutatási Infrastruktúra díját, amelyet Monostory Katalin vehetett át ünnepélyes keretek között 2021. december 16-án. A Laboratórium a személyre szabott terápiát elősegítő biomarker kutatásokat, azok diagnosztikai és terápiás felhasználását szolgálja. A Laboratóriumhoz tartozó egységekben (génanalitika, sejtkultúra és [...]
Ábrányi-Balogh Péter a Kajtár-Hollósi Alapítvány díjazottjai közt
A Kajtár-Hollósi Alapítvány Kuratóriumának döntése értelmében 2021-ben Ábrányi-Balogh Péter (TTK Szerves Kémiai Intézet) díjazásban részesül. Az Alapítvány emlékplakettjét Batta Gyula és Penke Botond kapja. Ábrányi-Balogh Péter mellett Bokor Éva és Golcs Ádám díjazásban részesül. A Kajtár-Hollósi Alapítvány alapvető célkitűzése tehetséges diplomamunkások, doktorjelöltek, illetve már jelentősebb eredményeket elért fiatal kutatók szakmai [...]
Bekapcsolható jelzővegyületek
A Természettudományi Kutatóközpont Kémiai Biológia Kutatócsoportjának munkatársai olyan új megközelítést dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy fénykibocsátásra alkalmas (fluoreszcens) jelzővegyületek a vörös fény tartományában is intenzívebben világítsanak egy szelektív kémiai reakció lejátszódása után. Megközelítésük lehetőséget teremt arra, hogy a fénynek ebben, az élő szervezetek vizsgálata szempontjából előnyös tartományában is kihasználhassák [...]




